A londoni Pszichiátriai Intézet tanulmánya az ún. 'Diana-effektusnak' tulajdonítja a kilencvenes években diagnosztizált bulímiás esetek számának növekedését. Andrew Morton 1992-ben írt könyvében Diana beismerte, hogy már házassága előtt is bulímiában szenvedett, és annak ellenére, hogy mindent megtett azért, hogy megszabaduljon betegségétől, számolnia kellett annak következményeivel is. A könyv megjelenését követően a 10 és 39 év közötti női lakosságban, a diagnosztizált bulímiás esetek száma hat év alatt több, mint kétszeresére nőtt.

A tanulmány szerint a közismert személyiség bulímiával való küzdelme sok nőt késztetett arra, hogy egyszer s mindenkorra megoldást találjon betegségére, ugyanakkor a hercegnő 1997-ben bekövetkezett halála után, a sikeres kezeléseknek köszönhetően az esetek száma csökkenni kezdett.

A táplálkozászavarokkal foglalkozó Steve Bloomfield a "The Times" című magazinban elmondta, hogy Diana kevéssel a halála előtt gyógyult ki a betegségből, és ezzel rengeteg nőnek bátorságot adott, akik addig nem mertek orvoshoz fordulni. A bulímia ugyanis addig 'titkos betegségnek' számított, és a hercegnő vallomása sok érintettnek reményt adott.