Diana, a szívek királynője
FMH 2009.03.21. 14:19
Budapest - Az emberiség ma is vágyik olyan szentekre, mesebeli alakokra, akikről úgy érzi, törődnek vele, ezért aztán még tragikus vétségeik felett is hajlandók elsiklani. Ez történt Diana walesi hercegnével is, akinek életútját most a családja mutatja be Budapesten.
Egy lány, aki a vadászat ókori istennőjének nevét kapta, végül a modern kor leginkább űzött személyiségévé vált - határozta meg húgát búcsúbeszédében testvére, Charles Spencer. Aki azt szeretné megfejteni, miért is van még halála után tíz esztendővel is ekkora hatással az emberekre egy olyan asszony, aki alapjában véve sokban nem különbözik az átlagtól, hiszen túlságosan nem is művelt (érettségizett), nem is hozott létre nagy horderejű intézményeket, az csalódni kénytelen a Károlyi-Csekonics rezidenciában látható kiállítás megtekintése után. Aki viszont szeretné felidézni egy kedves, érző és segítőkész hölgy életének mozzanatait, jól érzi majd magát. A kiállítás anyagát a Spencer család állította össze és indította világ körüli útra. A család a kiállításból befolyt bevételből a Diana örökének emléket állító alapítvány munkáját támogatja. A kiállítás londoni bemutatója után Ausztráliában és az Egyesült Államokban turnézott. Londonban nyolcszázezer, Ausztráliában és az USA-ban pedig több mint egymillió látogatója volt. A kontinensen pedig elsőként Magyarországon látható az összeállítás.
A tárlat egyik termében kiderül, személyiségére a legnagyobb hatással nagyanyja, Cynthia Hamilton volt, aki ideje nagy részét jótékonysági és közösségi munkára fordította. Diana példaképének tekintette őt, elvei meghatározták cselekedeteit egész élete során. (2007 augusztusában hozták nyilvánosságra az eddigi legteljesebb családfát, amelyből megtudható, hogy felmenői között szerepel: II. Károly, II. Jakab, Stuart Mária, de rokonságához tartozott Audrey Hepburn és Humphrey Bogart is.) A következő terem a legérdekesebb: itt látható a családi piros játékautó, egy mesekönyv, ami valójában három, s amelyre gondosan rákanyarította a nevét, első írógépe, valamint levelei a szüleihez. Plusz egy családi videó, ahol még a gondtalan gyermekévek pillanatai elevenednek meg, de már akkor jól látható az a szégyenlős mosoly, amelyet csak legfeljebb válása után volt képes elhagyni. Az önbizalomhiány a legtöbb képen jól látható. Édesanyja elhagyta nővéreit és öccsét, férjhez ment ismét. Édesapjával éltek, aki néhány év múltán szintén újranősült. Sem az érzékeny kislány, sem a kamasz nem volt képes elfogadni ezt a helyzetet. Érzelmeinek csapongása később is nagyon sok nehéz percet okozott a hercegnőnek. A vitrinekben láthatók az iskolai füzetei, tanárai értékelése is. Diana először a Kings Lynn-i Silfield Schoolban tanult Norfolkban, aztán a Riddlesworth Hallban és a West Heath Girls School diákja volt Sevenoaksban, ahol rossz tanulóként tekintettek rá. 16 évesen otthagyta a West Heath-et és rövid ideig járt az Alpin Videmanette leányiskolába. Diana kiemelkedően úszott és ugrott, állítólag balett-táncos szeretett volna lenni, de soha nem tanult komolyan táncolni. A maga 178 centis magasságával ráadásul nehezen találtak volna számára párt. Szülei Londonban vettek neki egy lakást, ahol három lakótársával élt 1981-ig. Eközben tanult a Cordon Bleu diplomáért, habár utált főzni, és Madame Vacani tánc-iskolájában dolgozott Kensingtonban, de kilépett az ott tapasztalható rámenős állapotok miatt. Lady Diana takarítással és pincérkedéssel töltötte idejét, mielőtt munkát talált egy óvodában, ahol segédként dolgozott. Már ekkor látható, hogy nem képzelte magát feljebbvalónak, hercegi címmel a birtokában sem szégyellte a fizikai munkát. Azután jött a világraszóló esküvő, amelyet a fotókon kívül videofelvétel is megörökít abban a teremben, amely a gyönyörű uszályos esküvői ruháját őrzi a hozzá viselt ékszerekkel és cipővel együtt. A lapos sarkú, majdnem papucscipő ellenére is magasabb volt a férjénél, ezért tűnik furcsának a tartása, mintha nem is merné kihúzni magát. Figyelmessége férjével szemben a képeket látván föltűnő. Ezzel párhuzamosan pedig az is kiderül, hogy az idők teltével egyre gyakrabban jelent meg egyedül a nyilvánosság előtt, és egyre magasabb cipőkben - sudáran és karcsún. Öntudatára ébredt, igyekezett hírnevét a jó szolgálatába állítani. Huszonnyolc ruhakölteménye kopottnak tűnik a fényképekhez képest, noha a legjobb anyagokból készültek. Csakhogy a fényképeken egy élő, hol boldog, hol szenvedő fiatal nő viseli azokat, így pusztán kiállítási tárgyak. Az utolsó részben jótékonysági tevékenységét örökítették meg. Diana AIDS-es betegek, kolerások között, Calcuttában Teréz anyánál és a boszniai, angolai taposóaknák közelében. Ezeket a képeket viszi magával a kilépő, hogy ne felejtse, a hercegnő együttérzését, szeretetét igyekezett kimutatni minden ember iránt. És megvásárolhatók azok az órák, fülbevalók, ékszerek is, amelyek másolatának árával az alapítvány bevételei növelhetők. Mert a jótékony munka Diana szellemében folyik tovább.
A kiállítás minden darabja az adott történelmi időszak és nem utolsósorban a divat iránt érdeklődőknek tartalmas és felemelő élményt nyújt.
|